Bevezetés
Amikor Istenhez fordulunk, gyakran egy konkrét kérés van bennünk: segítségre, gyógyulásra vagy útmutatásra vágyunk. A 2Mózes 33-ban Mózes kérése másképp hangzik. Az út és a megígért föld csak akkor jelentett számára valódi jövőt, ha Isten is velük ment.
Mózes ragaszkodása adja a következő részek fonalát. Jézus juhai felismerik Pásztoruk hangját és követik Őt. Péter és Pál arról írnak, hogyan formálja át az Istennel való kapcsolat az ember életét.
1. Úgy beszélt vele, mint barátjával
Alapige: 2Mózes 33,11
A fejezet szerint Isten úgy beszélt Mózessel, ahogyan az ember a barátjával beszél. Ebben a képben közvetlenség, bizalom és őszinte párbeszéd van.
Mózes mindvégig Isten szolgája maradt. A baráti hang nem törölte el a Teremtő és a teremtmény közötti különbséget. Mózes kérdezett, könyörgött a népért, tusakodott, és egyre mélyebben szerette volna megismerni Istent. Életét az Istennel való járás formálta.
Amikor Isten kijelentette, hogy távol marad a néptől, megmutatkozott, milyen sokat jelentett Mózesnek ez a kapcsolat. A cél kevés volt számára Isten jelenléte nélkül.
2. Az ígéret sem kellett Isten nélkül
Alapige: 2Mózes 33,14–16
Az aranyborjú története után Isten azt mondta, hogy angyalt küld a nép előtt, Ő maga azonban távol marad tőlük. Mózes egyenesen kérte Istent: maradjanak ott, ha az Ő jelenléte nem kíséri őket tovább.
Az ígéret földje hosszú várakozás beteljesülését jelentette. Mózes számára mégis elvesztette volna az értelmét, ha Isten jelenléte nélkül érkeznek meg oda. Az a föld nem pótolhatta azt, aki az ígéretet adta.
Velünk is megtörténhet, hogy egy idő után már csak a megoldást figyeljük. A megoldás, a gyógyulás vagy a siker elfoglalhatja Isten helyét a szívünkben. Mózes története ezért személyes kérdést vet fel: mit ér számunkra az ajándék, ha közben eltávolodunk az Ajándékozótól?
Izráelt Isten jelenléte különböztette meg a többi néptől. Aki pedig vágyik az Ő közelségére, az Ő hangjára figyel.
3. Az én juhaim hallják az én szómat
Alapige: János 10,27
Jézus a saját juhairól beszél, akik felismerik a Pásztor hangját, és elindulnak Utána. Valakit ismerni több annál, mint adatokat tudni róla. A juh számára a jól ismert hang biztonságot és irányt jelent.
Jézus szavai azzal kezdődnek, hogy Ő ismeri az Övéit. Ebben meg lehet nyugodni: Isten lát és számon tart bennünket. Nem kell megküzdenünk a figyelméért. Már azelőtt ismer minket, hogy megtanulnánk felismerni az Ő hangját.
A felismert hang követésre hív. Az engedelmesség megmutatja, hogy komolyan vettük-e, amit hallottunk. Isten hangját megtanuljuk felismerni az Igében, az imádságban és a mindennapi döntéseink során.
Minél régebb óta hallunk egy szeretett hangot, annál hamarabb felismerjük. A Pásztorral való kapcsolat is így mélyül. Mózes újra meg újra a találkozás sátrához ment; Jézus követőjében a Szent Szellem lakik, ezért mindig Isten jelenlétében él.
4. A hallástól az átformálódásig
A követés a hétköznapokban kap alakot. Ott van a döntéseinkben, a kimondott vagy visszatartott szavainkban és abban, ahogyan a másik ember felé fordulunk. Napról napra megéljük, olykor pedig elmulasztjuk.
Amikor figyelünk Rá és megtesszük, amit megértettünk, gondolkodásunk és akaratunk megváltozik. Isten erejével Krisztushoz hasonlóvá formálódunk.
Az új élet magja belülről és lépésről lépésre növekszik. Isten adja a növekedést és az erőt. Az Istenhez való ragaszkodás a hit harcával jár: nekünk kell legyőznünk mindazt, ami megfojtaná ezt az életet. Engedelmességünk naponta ismétlődő döntésekben ölt testet. Ezekben válik láthatóvá Krisztus jelleme: türelem, igazság és irgalom.
5. Az isteni természet részeseivé legyetek
Alapige: 2Péter 1,3–4
Péter azt írja, hogy Isten ereje mindent megadott, ami az élethez és az istenfélelemhez szükséges. Ígéretei révén részesedünk az isteni természetben.
Ez a részesedés a jellemünket érinti. Isten szentsége, tisztasága és szeretete egyre láthatóbbá válik bennünk, miközben Isten és ember különbsége megmarad. Péter ezt összekapcsolja a világban uralkodó romlottságból való szabadulással. A változás a gondolkodásunkon, a döntéseinken és a kapcsolatainkon is meglátszik.
Péter egymáshoz kapcsolódó jellemvonásokat sorol fel: hit, jó cselekedet, ismeret, önuralom, állhatatosság, kegyesség, testvéri szeretet és minden ember iránti szeretet (2Péter 1,5–7). A sort a szeretet zárja, és valamennyi tulajdonság egyre gazdagabban jelenhet meg az életünkben.
Isten ígéretei ilyen életre vezetnek bennünket, és az úton formálódunk.
6. Míg eljutunk az érett férfiúságra
Alapige: Efézus 4,13–15
Az Efézus 4-ben Pál az egész gyülekezetről beszél. A cél közös: eljutni a hit egységére, Isten Fiának megismerésére és a krisztusi érettségre.
Ahogy a gyermek növekszik, úgy kap egyre szilárdabb formát a hívő ember élete is. Isten szeretetét nem kell ezzel kiérdemelnünk. Az Ő szeretetében élve növekszünk, mércénk pedig Krisztus.
Az érett hívő felismeri a megtévesztő tanítást, megáll a hitben, és szeretettel szól igazat. Szilárdsága nem keménységből vagy ítélkezésből fakad. Istenre hagyatkozik, és tudatosan jár Vele.
Ez a növekedés közös út. A gyülekezet tagjai együtt növekednek, egymást segítve. Ebben a közösségben tanulunk figyelni Isten hangjára, követni Krisztust és növekedni a szeretetben.
Zárás – Vele járni
Mózes az út előtt egyetlen dologhoz ragaszkodott: Isten menjen velük. Tudta, hogy Nélküle az ígéret földje is üres maradna.
Jézus követője figyel a Pásztor hangjára, és lépésről lépésre halad Utána. Ezen az úton Isten a jellemét formálja. Az Ő szentsége, szeretete és hűsége nyomot hagy a gondolkodásán, a döntésein és a kapcsolatain.
Ajándékokat kaphatunk, és célokat érhetünk el. A legnagyobb ajándék mégis az, hogy Vele járhatunk, felismerhetjük a hangját, és közben egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válhatunk.