Bevezetés
Vannak helyzetek, amikor saját magunkon is meglepődünk.
Egyetlen mondat elég hozzá. Valaki olyat mond vagy tesz, ami rosszul esik, vagy valami másként történik, mint ahogy szerettük volna. Hirtelen előjön belőlünk valami, amiről talán nem is tudtuk, hogy ott van.
Máskor már annak örülhetünk, hogy változtunk. Valami, ami régebben azonnal felbosszantott volna, most már egészen más indulatot hoz elő belőlünk. Ugyanazzal az emberrel kerülünk hasonló helyzetbe, bennünk mégis más történik.
Mi változott?
A Biblia beszél a szív elrejtett emberéről (1Péter 3,4).
Érdemes közelebbről megnéznünk ezt az embert.
1. Akit mások nem látnak
Péter a szív elrejtett emberéről ír, amikor az asszonyok belső ékességéről beszél (1Péter 3,3–4). Ez a kifejezés eredetileg az asszonyokra vonatkozó részben szerepel. Más igehelyeken a belső ember kifejezés már mindannyiunkra vonatkozik. Pál azért imádkozik, hogy az efézusi hívők megerősödjenek a belső emberben (Efézus 3,16), és arról is ír, hogy a belső ember napról napra megújul (2Korinthus 4,16).
Az emberek elsősorban azt látják belőlünk, ami kívül megmutatkozik. Hallják, amit mondunk, és látják, hogyan viselkedünk. Isten mélyebbre lát. Amikor Sámuel meglátta Eliábot, a külseje alapján alkalmasnak tartotta. Isten viszont a szívet nézte (1Sámuel 16,7).
Saját magunkat sem látjuk mindig ilyen tisztán. Könnyű türelmesnek lennünk addig, amíg semmi sem tesz próbára bennünket. Könnyű kedvesnek lenni, amikor minden úgy történik, ahogy szeretnénk. Könnyű békességben maradni azzal, aki egyetért velünk.
Ilyenkor még rejtve maradhat előttünk, mi mozdulna meg bennünk egy nehéz helyzetben. Mi történik bennünk, ha keresztezik az akaratunkat, igazságtalanul bánnak velünk, vagy más kapja meg azt az elismerést, amelyre vágytunk?
Isten Igéje ebben is világosságot ad. A Zsidókhoz írt levél szerint az Ige megítéli a szív gondolatait és szándékait, és Isten előtt semmi sincs elrejtve (Zsidók 4,12–13). Az Ige olvasása közben ezért magunkból is megláthatunk valamit.
Ehhez őszinteség kell. Készek vagyunk meglátni azt is, amit eddig nem vettünk észre magunkban. A belső emberünk megújulhat, közben újabb dolgokat is felismerhetünk magunkban.
Sokszor ehhez egy egészen hétköznapi helyzet is elég.
2. Amikor felverik a vadat
Egy vadászaton három szereplőt érdemes elképzelnünk: a vadászt, a vadat és a felhajtót.
A vadász én vagyok. A vad az a bűnre hajló indulat vagy kívánság, amely bennem rejtőzik. A felhajtó lehet egy másik ember vagy egy helyzet, amelyben az addig rejtett indulat előjön.
Lehet ez a gyermekem, aki nem fogad szót, vagy a házastársam, aki olyat mond, ami rosszul esik. Lehet egy munkatárs, aki igazságtalan velem, vagy valaki, aki keresztezi az akaratomat. A helyzet felveri a vadat: egyszer csak megjelenik bennem a harag, a sértődés, a türelmetlenség vagy az irigység.
A vadász azonban nem a felhajtót lövi le.
Amikor mérges leszek, könnyű azt mondani: „Miattad lettem mérges.” Ezzel a figyelmem rögtön a másik emberre kerül. Pedig az indulat bennem jelent meg. A vele kialakult helyzetben viszont megláthattam, mi van bennem.
Ez a felhajtóra nézve is fontos. Egy gyermeknek nem kell magára vennie apja vagy anyja haragjának felelősségét. A házastárs sem felelős azért az indulatért, amely a másikban előjön. Mindenki a saját szavaiért és tetteiért felel, és azért is, hogy mit kezd azzal, ami benne felébred.
A gyermek valóban tehet rosszat. A házastárs is mondhat bántó dolgot. Ezt rendezni kell. Közben én is felelős vagyok azért, hogyan válaszolok arra, ami bennem előjön.
A helyzet tehát segíthet meglátni azt, ami addig rejtve volt előttem. Amikor már látom a vadat, ott áll előttem a kérdés: mit teszek vele?
3. Mit teszek azzal, amit megláttam?
Amikor felismerem, mi mozdult meg bennem, döntési helyzetbe kerülök. Már látom a „vadat”. Most az a kérdés, mit kezdek vele.
Ilyenkor könnyen igazolni kezdem magam. Mérges lettem, mert a másik igazságtalan volt. Megsértődtem, mert bántóan beszélt velem. Türelmetlen lettem, mert már sokadszor kellett ugyanazt elmondanom. Mindez valóban megtörtént, mégis nekem kell felelnem azért, hogyan válaszolok rá.
Fontos különbséget tenni a kísértés és a bűnbe való beleegyezés között. Jézust is megkísértették, mégis bűn nélkül maradt (Zsidók 4,15). Jakab arról ír, hogy a kívánság vonzza és csalogatja az embert, és ha engedünk neki, bűnt szül (Jakab 1,14–15). Amikor tehát megjelenik bennem egy bűnre hajló indulat, még ellenállhatok neki.
Pál arra szólít, hogy ne engedjük uralkodni a bűnt, és tagjainkat se adjuk oda annak eszközéül (Róma 6,12–14). Ez nagyon gyakorlati. A haragnak nem kell átadnom a számat. A sértettségnek nem kell átadnom a gondolataimat. A türelmetlenségnek nem kell átadnom a viselkedésemet. Már itt, a kísértés kezdetén lehetőségem van ellenállni.
Ha már beleegyeztem, és vétkeztem, megvallom Istennek, és rendezem azzal is, akit megbántottam. János a világosságban járást összekapcsolja a bűn megvallásával és Isten bocsánatával (1János 1,7–9). A megvallott bűnt el is akarom hagyni. Amit Isten megmutatott, attól elfordulok. Amikor újra jelentkezik ugyanaz az indulat, már a kezdetén felismerhetem, és ellenállhatok neki.
A világosságban járás része, hogy felismerem és nevén nevezem azt, amit Isten megmutatott bennem. Ha vétkeztem, megvallom. Ha valakit megbántottam, bocsánatot kérek, és rendezem, amit lehet. Ha egy bűnre hajló indulatot ismertem fel, ellenállok neki.
Ebben a harcban Jézus segítségemre van. Ő ismeri a kísértést, és Főpapként együtt érez velem a gyengeségemben. (Zsidók 4,15–16). A Szent Szellem erőt ad ahhoz, hogy megtegyem, amit Isten Igéje mutat.
Így a felismert indulatnak nem kell szóvá vagy tetté válnia. Éppen itt kezdődhet a győzelem.
4. Jézus nyomdokain
Amikor ellenállok annak az indulatnak, amely bűnre csábít, felmerül a kérdés: hogyan cselekedjek ebben a helyzetben?
Jézus életében ezt is megláthatjuk. Péter azt írja, hogy Krisztus példát hagyott nekünk, hogy kövessük az Ő nyomdokait. Amikor szidalmazták, nem szidalmazott vissza. Szenvedése közben sem fenyegetőzött. Rábízta magát arra, aki igazságosan ítél (1Péter 2,21–23).
Ez a mindennapi életünkben is követhető példa. Ha valaki bántóan beszél velem, bennem is felébredhet a vágy, hogy visszavágjak. Ha igazságtalanul bánnak velem, könnyen keménnyé válhatok. Ha mellőznek, megsértődhetek. Éppen ezekben a helyzetekben követhetem Jézus nyomdokait.
Pál arra hív, hogy az az indulat legyen bennünk, amely Krisztus Jézusban is volt (Filippi 2,5). A helyzetben felismerem, minek kell ellenállnom. Azt keresem, hogyan cselekedhetek Krisztus indulata szerint: szelíden, alázatosan, türelemmel és szeretettel.
A Szent Szellem ebben is segítségemre van. Eszembe juttathatja Isten Igéjét, és világosságot adhat arra, hogyan cselekedjek. Erőt is ad ahhoz, hogy megtegyem, amit az Ige mutat. Nekem kell engedelmeskednem, amikor világosságot kapok.
A győzelem abban is megmutatkozik, hogy milyen indulat szerint cselekszem. Megjelenhet bennem a türelem, a szelídség, a szeretet, és kész lehetek a megbocsátásra.
Ez már változás a szív elrejtett emberében.
5. A szív elrejtett embere növekszik
Egy-egy győzelem nyomot hagy bennünk. Amikor újra és újra felismerjük, mi mozdul meg bennünk, és engedelmeskedünk annak, amit Isten megmutat, a belső emberünk formálódik.
Péter megmutatja, hová vezet ez a változás:
„Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.” (2Péter 1,3–4)
Az isteni természet Istené; mi annak részeseivé lehetünk. Ennek gyümölcse, hogy Krisztus indulata, szeretete, tisztasága, szelídsége és alázata egyre inkább formálódik bennünk. Ettől az ember nem válik a mindenható Istenné. Az Írás Isten fiainak nevez bennünket, és emberekre is használja az „istenek” kifejezést (Zsoltárok 82,6; János 10,34–35).
Ez az átformálódás már földi életünkben történik, és Isten a megkezdett munkát nem hagyja félbe. Pál arról ír, hogy aki elkezdte bennünk a jó dolgot, „elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Filippi 1,6). Amire itt eljutunk a Krisztushoz való hasonlóságban, azt visszük magunkkal az örökkévalóságba.
Péter azt is megmutatja, miben kell növekednünk:
„Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.” (2Péter 1,5–8)
Ezek a tulajdonságok éppen a hétköznapi helyzetekben növekedhetnek bennünk. Abban a helyzetben, amely korábban könnyen haragot váltott ki belőlünk, most szelíden cselekedhetünk. A sértődés helyett szeretettel fordulhatunk a másikhoz. A türelmetlenséggel szemben megtanulhatunk önuralmat gyakorolni.
Ebben a növekedésben Isten munkálkodik bennünk, mi pedig engedelmeskedünk annak, amit megmutat. Pál így ír:
„Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” (Filippi 2,12–13)
Nagy öröm, amikor később meglátjuk, hogy valóban változtunk. Egy korábbihoz hasonló helyzetben azt tapasztaljuk, hogy már más történik bennünk. Ismerjük az előzményét. Korábban harcoltunk, engedelmeskedtünk, és Isten munkálkodott bennünk. Most pedig láthatóvá válik Isten bennünk végzett munkájának gyümölcse.
Jézus nyomdokain járva győzhetünk a felismert bűn fölött. Közben Krisztus indulata egyre inkább formálódhat bennünk. Így növekedhet bennünk az isteni természetben való részesedés.
Befejezés
A szív elrejtett emberében gondolatok, érzések, indulatok és kívánságok mozdulnak meg bennünk. Ezeket más ember közvetlenül nem érzékelheti. Abból válik valami láthatóvá vagy hallhatóvá, amit végül kimondunk vagy megteszünk.
Egy nehéz helyzet gyakran megmutatja, mi van bennünk. Ilyenkor sok múlik azon, hová nézünk. A „felhajtót” figyeljük, vagy felismerjük azt, ami bennünk megmozdult? Ha Isten világosságot ad, már tudjuk, mivel van dolgunk.
Ellenállhatunk annak, ami bűnre csábít, és követhetjük Jézus nyomdokait. A Szent Szellem erőt ad ahhoz, hogy Krisztus indulata szerint cselekedjünk.
A változás odabent kezdődik. Amikor felismerjük azt az indulatot, amely bűnre csábít, és ellenállunk neki, győzelmet nyerhetünk abban a helyzetben. A Szent Szellem erőt ad ahhoz, hogy Krisztus indulata szerint cselekedjünk.
Ennek a győzelemnek gyümölcse megmarad bennünk. Egy korábbihoz hasonló helyzetben már másképp szólunk, másképp cselekszünk, Krisztus indulata szerint válaszolunk.
Isten látja mindazt, ami a szív elrejtett emberében történik. Jézus nyomdokain járva, a felismert bűn fölött győzelmet nyerve formálódhat bennünk egyre inkább Krisztus indulata. Így növekedhet bennünk az isteni természetben való részesedés.