Bevezetés
Első hallásra igaznak és szépnek tűnhet ez a kijelentés: „Ha agapé szeretettel szeretem Istent, akkor elérem az isteni természetet.” Az Isten iránti szeretet valóban elengedhetetlen, és az isteni természetben való részesedésről is világosan beszél az Ige. Mégis fel kell tennünk a kérdést: mit jelent Istent szeretni? Elég, ha valaki agapénak nevezi az iránta érzett szeretetét, vagy Isten maga határozza meg, hogyan válik ez a szeretet valósággá az életünkben?
Jézus egyértelmű választ adott:
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (János 14:15, Károli)
Ebben a mondatban a szeretet és az engedelmesség elválaszthatatlan egymástól. Jézus nem arra kér bennünket, hogy különleges szóval nevezzük meg iránta érzett szeretetünket. Azt mondja, hogy aki szereti őt, megtartja a parancsolatait.
Miről ismerhető meg az Isten iránti szeretet?
Jézus ugyanezt később még világosabban megismételte:
„A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” (János 14:21, Károli)
Jézus iránti szeretetünk abból válik láthatóvá, hogy ismerjük és megtartjuk a parancsolatait.
János apostol is ezt írta:
„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” (1János 2:3–4, Károli)
Ezek súlyos szavak. Nem engedik meg, hogy az Istennel való kapcsolatunkat saját érzéseink vagy kijelentéseink alapján ítéljük meg. Az Ige világos mércét állít elénk: megtartjuk-e, amit Jézus mondott?
Jézus parancsolata a szeretetről
Jézus nem hagyta bizonytalanságban a követőit afelől sem, hogyan szeressék egymást:
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13:34, Károli)
„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.” (János 15:12, Károli)
A szeretet mércéjét Jézus önmagát odaadó szeretete adja. Ő nemcsak beszélt a szeretetről: önmagát adta. Lehajolt, szolgált, igazat mondott, megbocsátott, és mindvégig engedelmes maradt az Atyának.
Beszélhet valaki sokat az agapéról, miközben nem akar engedelmeskedni Jézusnak. Lehet Isten szeretetére hivatkozni úgy is, hogy közben az önmegtagadás, a bűntől való elszakadás és Jézus követése háttérbe szorul. Az ilyen szeretet nem állja ki az Ige próbáját. Az „agapé” szó önmagában nem változtatja át az ember életét.
Van-e helyük a parancsolatoknak az evangéliumban?
Felmerülhet, hogy ha Jézus parancsolatainak megtartásáról beszélünk, akkor háttérbe szorítjuk a kegyelmet. Pedig a kegyelem nem azért jelent meg, hogy az ember továbbra is a bűn uralma alatt éljen. A kegyelem utat nyit a szabadulásra, a Szent Szellem pedig erőt ad ahhoz, hogy megtagadjuk önmagunkat, nemet mondjunk a gonosz kívánságra, és Isten akaratát cselekedjük.
Az üdvösséget nem a parancsolatok megtartásával érdemeljük ki. Isten bocsánata és az új élet ajándék. Aki azonban befogadta ezt az ajándékot, Jézus követésére kapott elhívást. Az engedelmesség nem az üdvösség ára; az élő hit gyümölcse.
„Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” (Jakab 2:17, Károli)
Jézus a missziói parancsban sem csupán azt mondta, hogy hirdessék az evangéliumot és merítsék be az embereket. Ezt is hozzátette:
„…hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek…” (Máté 28:20, Károli)
Az evangéliumból tehát nem hagyhatjuk ki Jézus parancsolatait. Ha csak a bűnbocsánatról beszélünk, de hallgatunk az engedelmességről, csonka evangéliumot adunk tovább. Ha Isten szeretetéről beszélünk, de nem mondjuk el, hogyan határozta meg ő maga ezt a szeretetet, az embert könnyen hamis biztonságban hagyjuk.
Az isteni természet és a romlottságból való kimenekülés
Péter apostol ezt írta:
„A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.” (2Péter 1:4, Károli)
Az isteni természetben való részesedést Péter nem választja el a világ romlottságából való kimeneküléstől. Nem lehet úgy az isteni természetre hivatkozni, hogy közben érintetlenül hagyjuk magunkban a gonosz kívánság uralmát. Isten ígéretei utat nyitnak előttünk, de ezen az úton járnunk is kell.
Péter az isteni természetben való részesedésről ír. Ez jóval pontosabb az „elérés” kifejezésnél.
Péter ezért folytatja így:
„Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.” (2Péter 1:5–7, Károli)
Az agapé szeretet itt sem puszta kijelentés, amely önmagában célba juttat. Egy olyan élet része, amelyben hit, jó cselekedet, ismeret, mértékletesség, tűrés, kegyesség és testvéri szeretet válik valósággá. Péter teljes igyekezetről beszél. Isten ígérete és az ember engedelmes odaszánása együtt jelenik meg.
Az ő parancsolatai nem nehezek
János ezt írta:
„Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1János 5:3, Károli)
Az öröklött testi természet tiltakozik Isten akarata ellen. Aki azonban Istentől született, új életet és erőt kapott, ezért Isten parancsolatai már nem elhordozhatatlan terhek számára. Nem maradt egyedül a bűnnel szemben. A Szent Szellem ereje által megtagadhatja önmagát, nemet mondhat a gonosz kívánságra, és választhatja azt, ami Isten előtt kedves.
A következő vers már a győzelemről beszél:
„Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1János 5:4, Károli)
A parancsolatok megtartása nem élettelen vallásos teljesítmény. Az Istentől kapott élet megnyilvánulása, és része annak a győzelemnek, amelyre Jézus elhívott bennünket.
Amikor az evangéliumból kimarad az engedelmesség
A parancsolatok megtartása nélküli evangélium megnyugtatja az embert, de nem vezeti ki a bűn uralma alól. Beszélhet szeretetről, kegyelemről és isteni természetről, miközben elmarad belőle Jézus követése. Változás nélküli ígéretet, engedelmesség nélküli istenkapcsolatot és harc nélküli győzelmet kínál.
Jézus szavai azonban ma is változatlanok:
„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” (János 14:15, Károli)
Nem az a döntő, milyen néven nevezzük az Isten iránti szeretetünket. Az a kérdés, engedjük-e, hogy ez a szeretet engedelmessé váljon az életünkben. Ismerjük-e Jézus parancsolatait, és megtartjuk-e őket akkor is, amikor ez önmegtagadással, harccal és szenvedéssel jár?
Az isteni természetben való részesedés nem egy szép kijelentés eredménye. Isten ígéretei által válhatunk az isteni természet részeseivé, miközben kimenekülünk a gonosz kívánság által uralt romlottságból, és a Szent Szellem erejével Jézus nyomdokain járunk. Így válik az Isten iránti szeretet kimondott szóból valóságos életté.